Azokra is gondoltam, akik idő hiányában vannak, vagy az utolsó percre hagyják a készülődést. Elkészítettem a „Vissza a suliba” Canvasztikus csomagot, amit bármikor meg tudsz vásárolni, és e-mailben megkapod tőlem az összes Canva sablont, amit aztán saját igényeidre szabva átalakíthatsz! Ráadásul úgy készítettem el őket, hogy ingyenes Canvával is bátran használhatod, nincs szükséged a PRO verzióra az átakításához, vagy kinyomtatásához. Ha pedig nem szeretnéd szerkeszteni, egyből nyomtathatod is PDF- vagy JPG formátumban!A csomag tartalma:
✅ Órarend sablon (2db különböző mintázattal)
✅ Nyomtatható etikett, amivel felcímkézhető bármelyik füzet
✅ „Az én céljaim” – a legfontosabb doksi talán, amivel kitűzhetitek gyermeked céljait
✅ Házi feladat és dolgozat listázó amibe mindent fel tud vezetni óra után és átlátható marad
✅ Fontos napok, ünnepeknek fenntartott táblázat
✅ Iskola előtti és utáni kitölthető „to-do list”, azaz tennivaló lista
✅ Heti tervező ami segít átlátni az adott hetet, vagy épp a soron következőket
✅ Nyomtatható névtábla (helyettesítéseknél jól jön ha ki tudja tenni a padra)
✅ Napi „to-do” list, hogy felkészült lehess te is és gyermeked is az adott napon
✅ Napi képernyőidő táblázat – hogy ne menjen el a fókusz teljesen a tanulásról és te is követni tudd
✅ Iskolai kontakt lista (tanárok, gyerekek elérhetőségeinek feljegyzésére)
✅ Fontos jegyzetek – minden ami a fentiekbe nem vezethető be.Ezt a csomagot elkészítettem neked, és 6.990Ft-t meg tudod vásárolni. A vásárlás után e-mailben kapod meg a Canva sablonlinkeket, és ezeket kedvedre szerkesztheted, illetve megkapod JPG és PDF formátumban is az adott dokumentumokat, ha nem akarod szerkesztgetni, csak azonnal nyomtatni.
Hiányolsz valamit? Írj egy e-mail nekem az info@canvasztikus.hu-ra és kibővítem a csomagot!
6.990 Ft
Nagyon szeretjük a sütiket, de főleg megenni! 😅 Itt a canvasztikus.hu-n a legjobb felhasználói élmény miatt sütiket is használok, mindezt azért, hogy még jobbá, és még egyedibbé tehessem az oldalt, és ezzel sokatoknak segíthessek! A sütik kezelésével Te is hozzájárulhatsz ahhoz, hogy egy kicsit könnyebb legyen a közösségnek adható tudásanyag fejlesztése, és elemzése!
Idén először, és utoljára férhetsz hozzá 30-50% kedvezménnyel a Canvasztikus kurzusokhoz, és e-bookokhoz.
Használd a BF2024 kuponkódot, de siess mert csak 12.05-ig él a lehetőség!